A vers tökéletesen megfogalmazza mindazt, amit a romantikus költő kíván – melyet egy szóban talán úgy tudnánk megfogalmazni: elvágyódást.

A könyvek már nem nyújtanak eleget, mert belül érzi már a költő, hogy a madárnak milyen jó szabadnak lenni, repülni el, a messzeségbe…

A költő is ezt szeretné, s már nem tartja vissza semmi. Üres lapjait – melybe verseit írja - nem bírja már megtölteni, úgy érzi hát, mennie kell, s nem érez visszatartó erőt: az egzisztenciája – háza, telke, kertje-, semmit sem jelent számára, de még feleségét, sőt, gyermekét is képes lenne hátrahagyni… amit meg is tesz, lélekben mindenesetre.

Hajóra szállna, nem érdekelné, hogyha netán hajótörést szenvedne, vagy ha a szél játékként sodorná el a partoktól… csak hallja, hallja a szíve a matrózok dalát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.