Szerencsére békeidőket élünk. Nem kell félnünk, hogy az éjjel megszólalnak a szirénák, s futnunk kell légvédelmi bunkerekbe. Nem kell félnünk, hogy maholnap tankok élén bevonul a sereg a városba. Nem szabad azonban elfelejtenünk a háborút.

Az, aki nem ismeri a történelmet, arra van kárhoztatva, hogy megismételje azt. Jelenlegi szemünkkel alig tudjuk megérteni, hogy mire gondolt Ady, amikor azt írta: „Szememet ezer rémség nyúzta”.

Apámnak mesélt még a nagyapja történeteket az első világháborúról. Bár gyermekfővel, s szívvel hallgatta őket, a véghetetlen szomorúságot s meggyötörtséget így is kihallotta az öreg szavai közül. Azt mondta, „Matyikám, el se tudod képzelni, hogy milyen szörnyűségeket éltünk át.”

A háború kegyetlensége nem válogat az emberek között. Nem a rossz emberek halnak meg, s nem a jók győznek. Még ha a történelmet a győztesek is írják, sosem mondhatjuk, hogy a jók győztek.
Háborúban nincsenek győztesek.

Csak vesztesek vannak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.