Az ötlet zseniális, a kivitelezés szép, ám a tartalom csapnivaló.

Természetesen ennek a tételmondatnak bármely részét meg lehet támadni – mindenkinek szíve joga -, ám ki is fejtem, miért van ez, illetve miért gondolom így.

Minden hang – főleg a magánhangzók- keltenek valamilyen hatást. Nem egy dialógusban fordulhat elő akár többször is olyan szó, amely egy darab betűből áll, ugyanis csupán ennyi is teljesen ki tudja fejezi azt, amit az illető az adott pillanatban érez. Gyakorta nem is tudatosul bennünk ez, mert természetesnek vesszük, amolyan felsóhajtásnak – ugyanígy nem gondolkodunk azon, hogy mit mondunk, ha ijedtünkben felkiáltunk, netán fájdalmunkban felordítunk.
A költő ugyanakkor teljesen más mondanivalót tulajdonít egyes hangoknak, mint amit azok véleményem szerint tartalmaznak. Ez természetesen érthető, két tényező végett. Az egyik, az író nyelve – minden egyes nyelv egyedi, a hangok más-más jelentéssel bírhatnak különféle nyelvekben, ugyanis másra asszociálunk belőlük. A másik pedig nem más, mint a költő mivolta – francia környezetben nőtt fel. Ezzel alapvetően semmi probléma nincsen, de óhatatlanul rányomja a bélyegét, melynek különféle aspektusaira nem szeretnék kitérni (lásd. csigák).

Nos, a kivitelezésről pedig annyit, hogy a vers valóban jól van megszerkesztve, szépen van megfogalmazva, ilyen szempontból a vers kifogásolhatatlan.

Hogy összképileg hogyan tetszik a vers, nos, azt döntse el a kedves olvasó magának.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.