Alapvetően szeretem a novellákat. Szeretem őket, mert elgondolkodtatják az embert, vagy mindenesetre valamilyen érzelmet váltanak ki az emberből, hatással vannak rá.

Azonban –teljes tisztelettel- ez a novella semmilyen hatással nem volt rám.
Tipikusan az a mű, amely csodálatos alapötlettel rendelkezik, s az ember csak úgy falja, ám elolvasása után az első gondolata az, hogy őt megcsalták és meglopták. Visszaéltek a bizalmával, amiért elolvasta az –eleinte bár ígéretesnek tűnő - művet, s meglopták idejével, amit erre fordított. A történetnek ugyanis se füle, se farka. Több oldal után ugyanott vagyunk, mint az elején, ráadásul a főszereplőtől a saját lánya idegenkedik, eltávolodik. Nem arról van szó, hogy mindenképpen Happy end -nek kell lenni – hiszen számtalan nagyon jó tragédia is létezik. Azonban ez, így, egyszerűen rossz.

Krúdy megmutatta, hogyan nem szabad egy novellát befejezni – ez az egyetlen levonható tanulság a történetből.

Sajnálom, hogyha esetleges Krúdy-rajongókat ezzel megsértettem. 

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.