A cím csalóka – a vers valójában nem Jónás, hanem Babits imája, csupán némi párhuzamot von a próféta és önmaga között. Csodálatos a megszerkesztettsége a versnek: nincsenek versszakok, „ömlesztve” ad ki magából mindent a költő, s emellett rengeteg enjambement található a műben – ez mind-mind azt próbálja hangsúlyozni, hogy ez az ima mennyire zaklatott, zihált, összeszedetlen.

Amikor Babits a Jónás imáját írta, halálos beteg volt, gégerákja fokozottan megnehezítette életét, beszédét. Konkrétan utal is erre - s ezért sem beszélhetünk itt Jónás imájáról, sokkal inkább a költő imájáról -, amikor írja: „bátran szólhassak, s mint rossz gégémből telik(…) vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak”.

Ugyanakkor meg kell, hogy említsem a vers negatívumait is. Bármennyire is próbálta Babits hangsúlyozni a vers ziháltságát, összevisszaságát, ez már átcsapott érthetetlenbe, illetve értelmetlenbe. Egyes részek olyan mértékű zagyvaságok, hogy értelmezésükhöz komoly fantáziára – és jó szándékra- van szükség, hogy megmagyarázható legyen, mit is kívánt a költő mondani: s mindez sajnos nehezen emészthetővé teszi a verset.

Összességében egy nagyon jó vers lehetne, ha pár részét másképp írta volna meg a költő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.