Ady Endre: A halál rokona
2010.05.23. 21:42
Ady már az első sorban összefoglalja versének lényegi mondanivalóját: a Halál rokonának érzi magát. Ezt vezeti végig a versszakokon, miközben ezt az állítását különböző szempontokból igyekszik alátámasztani.
Azáltal hogy elmondja, mennyi mindent szeret, tulajdonképpen azt mondja el, hogy a Halál mit szeret: a hervadást, az őszt, a sírást - úgy tűnik, hogy az a tény, hogy közel érzi magához a fáradt lemondást, a bánatot vagy a betegek szenvedését, már elég számára ahhoz, hogy közvetlen kapcsolatba hozza magát a Halállal.
Egy kicsit érződik a versben a kettősség: a szeretett helyzetek egyszer menedékként jelennek meg, a Halál „nagy” és „szent” jelzőket kap - másszor viszont inkább a rokkantság vagy hitetlenség motívuma kerül előtérbe, és már-már olyan, mintha gúnyolódna a Halál által szeretett dolgokon.
Alapvetően azonban azt lehet érezni, hogy Ady nem maga a Halál: a költő csak érzi a Halált saját magán, érzi a nyomait, érzi, hogy fel fogja emészteni, és Ady fél - nagyon fél. Kissé olyan, mintha saját magát próbálná meggyőzni arról, hogy a Halálhoz tartozik – mert szereti a beteg rózsákat, a tűnő szerelmi órákat, és a csókokat adni olyan nőknek, akik meg fognak halni ugyanúgy, mint ő.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.