Alighanem az egyik leghíresebb magyar mű az ember tragédiája: senki sincs aki ne hallott volna róla. Elragadó története, a jól kidolgozott karakterei, a dolgok más fényben való ábrázolása végett még manapság is előszeretettel olvassák az egyébként nem irodalmi tájékozódású emberek is.

Bár magáról a történetről, keletkezéséről, illetve annak körülményeiről számos oldalakat lehetne regélni, én inkább azt szeretném kihangsúlyozni, hogy a mai ifjúság számára is mennyire jelentős könyv.

Bár nyelvezete kissé archaikus, könnyen olvasható, s meglepően izgalmas: a korszakok pont olyan gyakran váltják egymást, hogy ne legyenek unalmasak, ám elegendő információt adjanak ahhoz, hogy az olvasó kíváncsiságát elcsitítsák – a tökéletes összhangot eltalálva. A jól átgondolt, keresetes megszerkesztettséggel, illetve csattanóval záródó végével Madách egy olyan művet hozott létre, ami még a legelvetemültebb irodalomgyűlölők szívét is meg tudja lágyítani - egy valódi mesterművet...

 Szerk.:

Az ember tragédiáját nemrégiben előadták Tatán, a Magyari Zoltán Művelődési Központban, hagyományos felfogásban és díszletekkel - a nézők között körülbelül 200 diák is jelent volt a Refiből, akik -bár egyes színek alatt meg tudták emberelni magukat-, két szín között azonban fokozottan gyerekesen, illetve kissé szánalmasan viseltették magukat, amely többek között ott nyilvánult meg, hogy nem bírtak 15-20 másodpercig csendben maradni.
Hiába, van még hova fejlődnünk. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.