Megdöbbentő, fantasztikus, eszméletlen, fenomenális – nagyon király, durva, beteg. Ezek jutottak eszembe, ahogyan olvastam a verset – a fennkölttől kezdve egészen a vulgáris szavakig– ám jogosan.

Ez a mestermű valóban azon versek egyike, amely miatt értelme van az irodalom órának… ahogy olvassuk, nem értünk sok dolgot, míg a végére nem érünk, és ott meg nem döbbent minket a felfedezés, a leplezetlen kijelentés, amely mindent olyan egyértelművé tesz.

Valószínűleg bele lehetne magyarázni sok dolgot: netán az ember küzdelmét az életben, az álmodozás következményeit, és még sorolhatnám, ám úgy gondolom, hogy aki ilyesmibe kezdene bele, az alapvetően hibát követ el. Ezt a verset nem érteni kell, nem elemezni, hanem érezni és élvezni. Bár rövid, olyan tökéletesen van megszerkesztve, mint egy jó thriller, és a döbbenet a végén sem kisebb. Ahogy már említettem: valóságos mestermű… csak ajánlani tudom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.