Minden ember –feltéve, hogy van lelke- szeretetéhes. Az, hogy ez hogyan nyilvánul meg, az már személyenként változhat, de ez a tételmondat mindig és minden körülmény között megállja a helyét.

Gondoljunk csak azokra a gyermekekre, akik szeretethiányban nőttek fel: egész életükön át hordozzák a „hátrányos gyermekkor” nyomait – s itt nem anyagi vagy társadalmi hátrányról beszélek, hanem „csupán” szeretethiányról. Számtalan szülő esett már abba a hiába, hogy gyermekének, illetve gyermekeinek mindent megad – bár ez előbbire, az egyke gyermekeknél jellemzőbb -, legyen az bármilyen drága játék is, csupán az egyet felejti el: magát a szeretetet.

Szeretet adása semmi be sem kerül, mégis csínján bánnak vele az emberek – pedig nem kell sokra gondolni: egy jó szó, egy ölelés, egy mosoly.

Mily keserűség is az, ha valakit nem szeretnek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.